[KATALIST] interaktív térkép
Horváth Péter
horvath_peter82 at citromail.hu
2007. Ápr. 19., Cs, 13:46:00 CEST
Kedves Listatagok!
Most olvasgattam el a Kateker ügybe felvetődő ötletek egy részét. Sajnos az első katker-leveleket véletlenül kitöröltem. .. és sajnos néha a már elolvasott leveleket is egyből törlöm, így pedig nehéz hivatkozni másokra.
Ha jól tévedek - pár időközben segítséget kérő olvasó után -, Horváth Sándor Domonkos írt az élvezettel "kattogtató" olvasó pszichológiájáról (arról, akinek 2 percig tart, hogy az interakítv térképen a saját utcáját nézegesse).
Jómagam éppen most készítgetema könyvtárunk honlapját, és teljesen egyetértek a grafikus megoldásra fogékony használók megítélésében; pl. a könyvtár térképének készítésekor nem egy rajzra zsúfoltam össze mindent, hanem a használó egy listáról kiválaszthatja a kívánt állományegység nevét, és a képen mindig a megfelelő helyen villan fel egy nyilacska. Élvezetesebb egy virtuális térképen matatni, mint egy táblázatban. Nem véletlen a Google Earth program népszerűsége sem (mindünkben ott a színesre fogékony gyermek).
És ha az ötlet kivitelezőre talál, talán lehetséges lesz az is, hogy kicsit irányítsuk a használót. Például nem kell túl részletes felbontásúra készíteni a térképet. Elég lenne egy-egy várost vagy települést messziről mutatni, ahonnan kis "szövegbuborékok" bukkanhatnának elő a könyvtár/könyvtárak nevével és honlapjaiknak leírásával. (Megjegyzem; ezt az ötletet a már említett Google Earth-ből loptam.)
Tudom, hogy ez az ötlet még nagyon képlékeny, nehezen kivitelezhető, és nincs is minden könyvtárnak honlapja: ez csak egy ötlet.
Tisztelettel:
Horváth Péter
U.i.: Bocsánat a hosszú levélért :)
_________________________________________
Foto.hu - Egyedi naptárak csak 3990 Ft-ért! Ingyenes házhozszállítással! KLIKK IDE!
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20070419/1033a581/attachment.html>
További információk a(z) Katalist levelezőlistáról