[KATALIST] Re: ***SPAM*** KIT 2006/38., okt. 18.

Nagy Attila attila at oszk.hu
2006. Okt. 18., Sze, 11:44:26 CEST


Tisztelt Szerkesztőség!
"A fiatalok egyharmada még nem járt könyvtárban"
A Magyar Rádiónak ebben a témában nem adtam nyilatkozatot. A FSZEK Központi Könyvtárában (okt. 9-én) tartottam előadást, mely után a Népszabadság munkatársa adatokat kért. Cikkeket, táblázatokat kapott, s ezek után pontatlanul idézett. A helyes adat: a 18-29 évesek 28,5%-a még sohasem volt egyetlen könyvtárnak sem beiratkozott olvasója! (Saját bevallásuk szerint!) A tanulmány a Könyvtári Figyelő 2006/4-es számában lesz olvasható. Egyébként előadásom középpontja a gyermek és iskolai könyvtárak védelméről, azok indokolatlanul, megengedhetetlenül legyengített állapotáról szólt. Az okok természetesen a szülői példamutatástól a pedagógusképzés tartalmáig rendkívül szerteágazóak. Sajnos záró megjegyzésként le kell írnom, hogy a Népszabadsággal több évtizedes jó kapcsolatom van. Néhány esetben viszont már helyreigazítást kellett kérnem. Mindhiába, mert a válasz rendszerint nagyon röviden hangzott: "nem szeretjük a helyreigazításokat" Üdvözlettel: Nagy Attila 

----- Original Message ----- 
From: "KIT Hírlevél" <mikulasg at axelero.hu>
To: <attila at oszk.hu>
Sent: Tuesday, October 17, 2006 11:17 PM
Subject: ***SPAM*** KIT 2006/38., okt. 18.


> K I T -- Könyvtár - Információ - Társadalom (2006/38., okt. 18.)
> 
> 
>     Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára
>                     Szemlék, hírek, kommentárok
> 
> 
> TARTALOM
> - Könyvtári szakirodalom és tudás -- friss-e, vagy sem?
> - Könyvtár 2.0 -- 7. Referensz elektronikus alapon
> - Kim De Dzsung könyvtári pontjai -- színes tartalomtól a tudásgazdálkodásig
> - Könyvtárosok -- számuk és képzettségük; szlovák és francia helyzet
> - Spiró György jól szervezett magyar közkönyvtárakban reménykedik
> - Réz, Donkihóte: változnia kell a könyvtáraknak
> - A fiatalok egyharmada még nem járt könyvtárban
> - Bakonybél: kikerekített könyvtári szolgáltatás (1.)
> - Mitől lehet sikeres egy online közösség?
> - Átfogó brit elemzés a tudományos folyóirat-kiadásról
> - A British Library örökségvédelmi blog-akciója 
> - Maguk rendelhettek az adóként az Illyés Közalapítványtól kapott könyvek közül
> 
> - Egymillió magyarnak, ha akarná sem lehetne internete
> - Több szerepben mutatták magukat a könyvtárak
> - A jó egyetemi könyvtár is kell a versenyben
> - Felnőttkorban a könyvtárosképzés 
> - Újra régi pompájukban a szegedi könyvritkaságok
> - Könyveket kapott a magyar történelem tanszék
> - Községi könyvtárak, szolgáltatóhelyek   
> 
> 
> EGY ÉVE KÖZÖLTÜK 
> - Minőségbiztosítás az EU országainak felsőoktatásában 
> - Kutatás és üzlet
> 
> 
> KISSZÍNES 
> - Lesz jobb az internet helyett? 
> - Office 2.0: szoftver helyett szolgáltatás?
> - Informatikai szörnyszülött az Ügyfélkapu 
> - Hét jel, ami arra utal, hogy karriered zsákutcába jutott 
> - Videofilmekben erősít a Google
> - Új Palm Treo okostelefon integrált Google térképekkel
> - A Google új partnere a Wisconsini Egyetem Könyvtár
> - Marika néni: Cini szinte mindent tud a könyvtárosi munkáról 
> 
> 
> INFORMÁCIÓFORRÁSOK 
> - 1956 eseményei 56 térképen és képen 
> - Ismerje meg a forradalmat -- az olvasók is építik (modell könyvtárak számára
> is)
> - Megnyitott az MTV Online Piactér 
> - SG.hu -- új arculattal
> - Konferencia Tudásbank szolgáltatás az INFINIT Intelligence-től
> - Népszerű az online orvosi szótár
> - Megújult a Figyelő 
> - Pr-könyvek és könyvajánlások
> - Itérkép a könnyebb tájékozódás érdekében
> 
> 
> 
> E lapszám szerkesztője: Káldi Emese
> 
> 
> A hírlevél változatlan formában szabadon terjeszthető. Adja tovább 
> kollégáinak, ismerőseinek! A megrendelési és lemondási információ a hírlevél 
> végén található. A hírlevélben a hosszabb linkek eltörhetnek; ezek csak 
> kimásolás és egybetoldás után, a böngészőbe bemásolva használhatók.  
> Kereshető KIT-archívum: http://www.gmconsulting.hu/inf/kit/index.html
> 
> 
> 
> Könyvtári szakirodalom és tudás -- friss-e, vagy sem?
> 
> Múlt heti számunkban már idéztük a 2006/9-es TMT-ből Bartos Éva cikkét. Most egy
> más szempontból kerül terítékre: 'Mindenfajta képzés sikerének záloga, hogy
> rendelkezésre álljon a megfelelő tankönyvek, oktatási segédletek tára, a
> korszerű és hozzáférhető nyomtatott és elektronikus szakirodalom. Az utóbbi
> években jelent meg a szakma új 'Sallai Sebestyénje', az ötkötetes 'Könyvtárosok
> kézikönyve' Horváth Tibor és Papp István szerkesztésében, amely hosszabb
> időszakra érvényes szakmai tudást összegez. A Könyvtári Intézet főként az
> iskolarendszeren kívüli könyvtári szakképzést és a továbbképzést kívánja
> elősegíteni a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrehozott sorozataival (Az
> iskolarendszeren kívüli könyvtári szakképzés füzetei, Továbbképzés felsőfokon,
> EuroTéka, Példatárak és feladatgyűjtemények).'
> 'A technikai, technológiai változásoknak az a természetük, hogy gyorsak,
> türelmetlenek, agresszívak (főként a számítástechnikai, elektronikai,
> információtechnológiai területeken). Nem tudják és nem is akarják megvárni, amíg
> egy felsőoktatási mechanizmus a maga nehézkes, 'lomha' módján átállítja magát az
> új követelményeknek való megfelelésre. Noha minden alapképzésnek az a törekvése,
> hogy az adott időszakban hozzáférhető legkorszerűbb ismeretekkel készítse fel
> növendékeit, a tudás elavulási idejének hihetetlen rövidülése miatt ez
> napjainkra kétségbeesett versenyfutássá alakulhat. Nem feltétlenül vigasztal
> bennünket, de ez a jelenség minden szakterületre, szakmára egyformán érvényes.'
> -- Nem véletlenül mond egymásnak némileg ellent a két cikkbeli idézet. A lassan
> (átlagban :-) öt éve megjelent Könyvtárosok kézikönyve -- noha igyekezett
> összegyűjteni a szakma alfáját és omegáját -- a konkurensekkel egyre telítettebb
> információs szakmában nyilván gyorsan avuló forrás. E kijelentés semmit nem von
> le a szerkesztők érdemeiből, és az elavulás az általam írt három fejezetre
> éppenúgy vonatkozik. A problémám az, hogy magyar nyelven nincsen trónkövetelője.
> Még elektronikus linktár vagy bibliográfia sem, ami pedig felettébb kívánatos
> volna. Ha valaki bogarássza a szakma nemzetközi sajtóját, blogjait, aligha kell
> ezt sokat bizonygatni. Pedig egy a tudásgazdálkodásban magát pozícionálni kívánó
> szakmától ez elárható lenne. A baj azonban túlmutat a képzés kérdéskörén;
> gyakori, hogy a szakmai hierarchia csúcsán lévők is 10-15 évvel ezelőtti
> szempontok szerint hoznak döntéseket -- legalábbis a könyvtári menedzsment terén
> (vö.: ODR, könyvtári stratégia, marketing-akciók stb.) (MG)
> 
> 
> 
> Könyvtár 2.0 -- 7. Referensz elektronikus alapon
> 
> A könyvtár 2.0 használóközpontú virtuális közösség. Ugyanazokat az
> alkalmazásokat és technológiákat használja, mint a közösség, melynek egyes
> csoportjaiban mindennapossá vált az sms, chat, azonnali üzenetküldés, mobil
> multimédiás tartalmak küldözgetése. Mi lehet a könyvtár szerepe ebben? -- A
> hagyományos tájékoztatás új kommunikációs csatornákkal bővülhet. A Libinfo
> esetében már évek óta működő email-alapú tájékoztatás általánossá válhat (a
> könyvtárak honlapján megkülönböztetett helyen szerepel majd a tájékoztatás
> email-címe, mellette az msn- illetve skype-azonosító). Az eredmény: használó és
> könyvtáros közötti szinkron 'beszélgetés', benne: közös szörfözés,
> fájlmegosztás, képernyőkép-készítés, adatmegosztás és chatszövegek
> visszakeresése. Ha a rendszer kiegészül videotelefonálással, egyre kevéssé
> különbözik a személyes tájékoztatástól (a könyvtáros és használó hallják, látják
> egymást). Az azonnali adatfolyam (streaming media) technológia lehetővé teszi a
> használati utasítások, változatos formátumú digitális adatok kényelmes elérését
> is. Annak sincsen különösebb akadálya, ha a könyvtár a köréje gyűlt külső
> szürkeállományt megfelelően szabályozva  bevonja a tájékoztató munkába. A két
> vagy több web 2.0-s alkalmazás új szolgáltatássá összefogását mashup-nak
> nevezik. A Könyvtár 2.0 maga is mashup. Benne: blogok, wikik, azonnali
> adatfolyam, tartalmi aggregálók (pl. rss), azonnali üzenetküldők (instant
> messaging) és közösségi hálózatok. (MG) - Felhasználva: Library 2.0 theory: Web
> 2.0 and its implications for libraries / Jack M. Maness. In: Webology 3 (2006) 2
> June http://www.webology.ir/2006/v3n2/a25.html
> 
> 
> 
> Kim De Dzsung könyvtári pontjai -- színes tartalomtól a tudásgazdálkodásig
> 
> A szöuli IFLA-világkongresszus megnyitóbeszédét Kim De Dzsong, Dél-Korea korábbi
> elnöke, Nobel-békedíjas tartotta, címe: 'Könyvtárak: a tudás és információ
> korszakának kulcsszereplői'. Beszéde a szeptemberi Könyvtári Levelező/lapban
> Bánhegyi Zsolt jóvoltából olvasható magyarul. Itt az elnök által felsorolt hat
> pontot ismertetjük rövidítve.
> 1. Minden tudás és információs tartalom tárhelyei a könyvtárak legyenek. A
> modern technológia eszközeivel felvértezve a könyvtárak minden típusú és formájú
> anyag és információ tárolására és megőrzésére alkalmasak.  
> 2. A könyvtáraknak dinamikusabban kell fellépniük. Tudás- és információcserét
> kell folytatniuk a használókkal hazai és nemzetközi szinten egyaránt és túl kell
> lépniük a hagyományos referensz és kölcsönzési szolgálatokon. 
> 3. A könyvtáraknak a digitalizálás által 'mindenütt jelenvalóvá' kell lenniük,
> mindenki számára, időtől és helytől függetlenül, pl. személyi számítógép vagy
> mobiltelefon révén.
> 4. A könyvtárak elsődleges szerepe az lesz, hogy a gazdaságilag hátrányos
> helyzetben lévők számára magasszintű intellektuális találkozási pontokat
> nyújtsanak. A digitális szakadék eltüntetésére képes egyetlen intézmény a
> könyvtár.
> 5. A gazdaság immár az immateriális tudásból és információból táplálkozik. Ezért
> a szegény nemzetek és a szegény egyének gazdagságot tudnak generálni a tudás és
> információ aktív használatával. A könyvtáraknak mindebben alapvető szerepet kell
> játszaniuk.
> 6. A könyvtárak legyenek nyitott tér a civilizációk közötti párbeszéd számára. A
> kereszténység és az iszlám közötti konfrontáció az egész bolygót
> bizonytalanságba és pusztulásba kergeti. A megértés, kibékülés és együttműködés
> a két civilizáció között párbeszéd nélkül aligha lehetséges. 
> Az elnök szólt a koreai közszolgálati hagyományról is: 'A rendszer teljesen
> elütött az európai feudalizmustól, ahol a nemesi címeket apáról fiúra örökölték.
> Minthogy az állami vizsga volt a politikai hivatalhoz vezető egyetlen út, a
> fiatalembereknek keményen kellett tanulniuk, hogy letegyék a vizsgákat, amihez
> szükségük volt a könyvtári forrásokra. A sikerese könyvtár sikeres világot segít
> életre. A könyvtárak a tudás és információs tartalmak tárhelyei.' Végül
> kifejtette: 'A könyvtár: lokomotív, amely a történelmet húzza egyre előre. És az
> Önök mint könyvtárosok életmissziója, hogy ezeket a lokomotívokat vezessék.' 
> - F: aug. 20.,
> http://times.hankooki.com/lpage/culture/200608/kt2006082019484211680.htm
> 
> 
> 
> Könyvtárosok -- számuk és képzettségük; szlovák és francia helyzet
> 
> Múlt heti lapszámunkban utaltunk a magyar könyvtárosság fejre állított
> piramisára. E hírünkre külföldi tapasztalatokat kérve francia és szlovákiai
> visszajelzést kaptunk:
> 
> -- Szlovákia -- A szlovák közkönyvtárakban könyvtárosi munkakörben 1400-an
> dolgoznak (2005), 170-en rendelkeztek felsőfokú (egyetemi szintű) könyvtárosi
> végzettséggel. A tudományos könyvtárakban (Szlovák Nemzeti Könyvtár, Egyetemi
> Könyvtár stb.) 731-en végeztek könyvtárosi munkát és 389-en szakirányú egyetemi
> diplomával rendelkeztek. A speciális könyvtárakban a 440 alkalmazottból 121
> egyetemi végzettségű. Az iskolai könyvtárakat általában pedagógusok vezetik
> részmunkaidőben (egyetemi végzettséggel, de könyvtárosi szakképzettség nélkül).
> A 2658 iskolai könyvtáros közül (ez a szám 8 órás munkaidőre átszámítva
> mindössze 124 fő) 2488-nak nincs szakirányú végzettsége). Szlovákiában nincs
> könyvtárostanár státus. A magyarországi 2005-ös statisztikai adatokkal
> összehasonlítva szembetűnően alacsony a szlovákiai könyvtárakban az egyetemet
> végzett könyvtárosok száma. Magyarázható ez egyrészt az állásban lévő
> könyvtárosok viszonylag magas átlagéletkorával (45 év), de ugyanakkor viszont
> azzal is, hogy Szlovákiában a könyvtárosok középfokú szakképzése magas
> színvonalú. A közkönyvtárakban szinte csak a vezető beosztásban dolgozóknak van
> egyetemi végzettségük. Úgy látom: középfokú szakképesítéssel is megfelelő munkát
> végeznek könyvtárosaink. Hiány viszont az idegennyelv-tudás és könyvtáros
> pályakezdő. - F: Bereck Zsuzsanna, Somorja
> 
> -- Franciaország -- Az ADBS (információs--dokumentációs szakmai szervezet)
> 2005-os országos felmérése szerint (n=3339; összlétszám kb. 32 ezer):
> 
> 19%  nem diplomás,
> 
> 35 % érettségi + 2-3 éves tanulmány,
> 
> 34%  érettségi + 4-8 éves tanulmány
> 
> 12%  más diploma.
> 
> Tapasztalatom szerint általános, hogy egy kb. 4 -8 fővel működő tudományos
> könyvtárban a diplomás könyvtárosok is kiveszik részüket a fizikai munkából.
> Nagyobb közkönyvtárakban nagyobb a specializálódás. - F: Grebot Ágnes
> 
> 
> 
> Spiró György jól szervezett magyar közkönyvtárakban reménykedik
> 
> -- Hogy képzel el egy közkönyvtárat húsz év múlva? Látja a saját könyveit a
> polcokon? -- Ideális esetben a magyar könyvtárak úgy fognak fejlődni, mint
> Amerikában, együtt az internetes hozzáféréssel és akkora szervezettséggel, hogy
> -- mint többször tapasztaltam odakint -- akár kiadatlan egyetemi disszertációt
> is megkap az ember egy hét alatt a világ bármelyik gyűjteményéből. Kevésbé
> ideális esetben a könyvtári könyveket ellopják, és már három-négy évvel ezelőtt
> kiadott könyvek sem elérhetők. Ezt tapasztalom ma. - F: okt. 14.,
> http://www.kisalfold.hu/cikk.php?id=336&cid=184373
> 
>  
> 
> Réz, Donkihóte: változnia kell a könyvtáraknak
> 
> A három napos Győri Könyvszalon (Don Quijote a virtuális világban) pénteki, az
> ország sok pontjáról száz körüli érdeklődőt vonzó konferenciáján a könyvtárosok
> számára már a tavaszi könyvfesztiválról ismert Réz András is fellépett, Péterfi
> Rita, Gereben Ferenc és Vasi Géza mellett. A filmesztéta lényegében már ismert
> programját kínálta: a könyvtárak kurrens szerepét erős kritikával illette, mely
> mögött felsejlett a könyvtárak potenciális közösségi szerepe, valamint az
> olvasás nagyra értékelése -- melyben a panel részvevői meg is egyezhettek. - F:
> Horváth Sándor Domonkos beszámolója alapján MG
> 
> 
> 
> A fiatalok egyharmada még nem járt könyvtárban
> 
> Magyarországon a lakosság 60 százaléka egyetlen könyvet sem olvas el egy évben
> és még ennél is ijesztőbb, hogy a 18-29 évesek egyharmada még sohasem járt
> könyvtárban -- adta hírül a Magyar Rádió. Ezt Nagy Attila olvasásszociológus, az
> Országos Széchényi Könyvtár munkatársa a Könyvtárak összefogása a társadalomért
> elnevezésű rendezvénysorozat konferenciáján hangsúlyozta, amelyet a Fővárosi
> Szabó Ervin Könyvtárban tartottak. - F: okt. 12.,
> http://www.hirtv.hu/?tPath=/kultura/oktatas/&article_hid=119486
> 
> 
> 
> Bakonybél: kikerekített könyvtári szolgáltatás (1.)
> 
> Az egy főre eső éves beszerzési keret 70 Ft, nem vagyunk az országos
> nyilvántartásban, nem tudunk pályázni, nincs működési szabályunk, katalógusunk,
> számítógépes nyilvántartásunk és panaszolhatnám tovább -- kezdte előadását az
> MKE Veszprém Megyei Szervezete okt. 11-i rendezvényén Felföldi Andrea
> könyvtárvezető (népművelő). -- Az elmúlt 40 évben pedagógusok látták el a
> szolgálatot heti 2 órában. '97-ben vettem át az ügyeket. Heti 2x2 órában voltunk
> nyitva 2004 májusáig, azóta közhasznú munkásként napi 8 órában dolgozhatok.
> Ekkor már megvoltak a pályázaton nyert számítógépek és a műholdas Internet.
> Ekkortól gyökeresen megváltozott a könyvtár szerepe a faluban.
> A falu lakossága 1300 fő körüli, betelepülők alig vannak. 8 osztályos iskola és
> óvoda működik, csökkenő létszámmal. Az iskolának is van könyvtára. Főiskolásaink
> hétvégeken jönnek haza. Az általános iskola Pénzesgyőrrel közös fenntartású, így
> vannak bejáró diákok. Nincs művelődési ház, teleház; egyedül a könyvtárat
> működteti az önkormányzat. Nyitva tartás: 12-19 óra között és szombaton
> délelőtt. A hosszabb nyitva tartás, a megújult környezet, a számítógépek
> megnövelte a könyvtárhasználók számát. A turisták e-mailezni, programot keresni,
> meteorológiát nézni jönnek. Esetleg az 50 Ft-ért árult leválogatott könyvekre
> fáj a foguk. A  szállodában, a panziókban kint van a turistákat is invitáló
> hirdetés, a buszmegállókban szintén.
> Elemi lakossági szolgáltatásokat: napi 8 órában lehet fénymásolni (leggyakrabban
> orvosi papírok, csekkek, adásvételi szerződések. Az önkormányzat a lakossági
> felhívásokat, szoc. segély kérelmeket, Bursa támogatást stb. itt helyez el,
> hiszen itt elérhető. Itt olvashatók a képviselőtestületi jegyzőkönyvek. A
> Bakonybél újságban beszámolok a testület fontosabb döntéseiről. Mindennapos,
> hogy bejönnek az emberek segítséget kérni: megfogalmazni kérvényeket, leveleket,
> önéletrajzokat, írtunk pályázatot energiatakarékos nyílászárók beszereléséhez
> is. Az ilyen kis létszámú, a külvilágtól elzárt településeken ezt a szerepet is
> át kell vállalnia a könyvtárnak. Sokkal nyitottabbnak kell lennünk, mint az
> alapfunkció, mert nincs, akihez az emberek ilyen ügyekben, ügyes-bajos
> dolgaikban bizalommal fordulhatnának.  - F: Felföldi Andrea előadásából (2006.
> okt. 11.)
> 
> 
> 
> Mitől lehet sikeres egy online közösség?
> 
> A fejlesztők és a kivitelezők az online közösségek sikerességének összetevőit
> általában a következőkben határozták meg: 
> - Minimális tömeg (critical mass). A közösség fenntartásához minimálisan
> szükséges aktív tagok száma. Ezt az elvet az interaktív média kapcsán alkalmazta
> Markus 1987-ben. Ugyanakkor a minimális tömeg elég megfoghatatlan, és nehezen
> határozható meg konkrét számban. Inkább olyan változónak tekinthető, amely a
> közösség típusától függ, és elengedhetetlen a közösség fenntartásához. 
> - A részvétel szintje azért fontos, mert ha a közösségnek sok tagja van, de csak
> néhányan aktívak a vitákban, akkor ez hibának számít a tagok megnyerése
> szempontjából. Ennélfogva a siker záloga a leselkedés csökkentése, új tagok
> bevonása a vitákba, valamint az interakciók elősegítése. Ugyanakkor a túl sok
> interakció káoszhoz vezethet a közösség tagjainak létszámától függően. Minél
> nagyobb a közösség, annál kevésbé vehető észre a leselkedés. 
> - A kölcsönösség szintje Rheinhold szerint kulcsfontosságú jellemző, mert ha egy
> tag gyakran kap segítséget anélkül, hogy valaha is viszonozná azt, komolyan
> veszélyeztetheti a közösség életképességét. 
> - A közösségi jelenlét támogatása a sikeres online közösség lényeges tényezője.
> Az online közösségi jelenlét az elérhetőség, az ismertség és a felelősség
> érzetét adhatja, ami a társas interakciók három alappillére. A megjelenítés
> mutatja a csoport hozzáállását, és összehozza azokat a személyeket, akiknek
> fontos a közösség. Az identitás alapvető építőeleme a közösségi jelenlétnek, és
> összehangolja az emberek interakcióit. Az egyén hovatartozásának ismerete minden
> kapcsolatban elengedhetetlen. - F: Virtuális együttlét, valós siker: az online
> közösségek / Szalóki Gabriella. In: Tudományos és Műszaki Tájékoztatás (2006) 9
> -- A téma azért is érdekes, mert az utóbbi években több hazai virtuális
> közösséget létrehozni szándékozó kezdeményezés halt el, vagy vegetál (pl.
> IKSZ-levelezőlista, MKE-Informatikus Könyvtárosok levelezőlistája, MKE-fórumok
> stb.). (MG)
> 
> 
> 
> Átfogó brit elemzés a tudományos folyóirat-kiadásról
> 
> A RIN (Research Information Network), a brit tudományos tanácsok (Research
> Councils UK) és a Kereskedelmi és Iparügyi Minisztérium (Department of Trade and
> Industry) megbízásából készült bő száz oldalas tanulmány -- UK scholarly
> journals: 2006 baseline report. An-evidence based analysis of data concerning
> scholarly journal publishing --  hat fő kérdéscsoportot vizsgál Ezek a
> következők: a folyóiratpaic mérete és értéke, a folyóiratkiadás anyagi háttere
> (szükséges ráfordítások arányai stb.), a folyóiratok használata, a hivatkozások
> és impakt faktor sa szabad és nem-szabad hozzáférésű folyóiratok körében, az
> egyes tudományok közti különbségek és végül alternatív információterjesztési
> modellek lehetősége és költsége. A kérdés fontossága indokolja, hogy hazai
> szakfolyóirataink részletes ismertetéssel tegyék közkinccsé a tanulmány lényegi
> adatait és következtetéseit. 
> A RIN maga is megérdemelné a beható hazai elemzést, hisz olyan kooperatív
> intézményként hozták létre a tudományos információellátásáért felelős tudományos
> tanácsok és könyvtárak (köztük a nemzeti könyvtárak), amely 2004 nyara óta 3
> millió font költségvetésével a tudományos tájékoztatás összehangolt fejlesztését
> igyekszik támogatni. (SP) - F: okt. 13.,
> http://www.rin.ac.uk/data-scholarly-journals
> 
> 
> 
> A British Library örökségvédelmi blog-akciója 
> 
> Különleges programot találtak ki a British Library intézményében. A könyvtár
> vezetői azt kérték az emberektől, hogy holnap ragadjanak billentyűzetet és
> megjegyzéseikkel bővítsenek egy internetes naplót. A könyvtár vezetői azt
> szeretnék elérni, hogy a következő generációk tagjai így betekintést
> nyerhessenek az elődeik mindennapi életébe. A véleményeket később -- hasonlóan a
> Yahoo által alkalmazott megoldáshoz -- egy időkapszulába gyűjtik majd össze. A
> projekt http://www.historymatters.org.uk/output/page96.asp nem véletlenül kapta
> a 'Mindennapi életünk pillanatképe -- A történelem egy napja' címet. 'Reméljük,
> hogy ilyen módon lehetőségünk lesz a későbbi generációknak üzenni és így
> megtudhatják milyen volt egy átlagos nap a XXI. század elején' -- nyilatkozta
> Fiona Reynolds, a brit nemzeti örökség védelmére létrehozott National Trust
> szervezet vezetője. - F: okt. 17., http://www.sg.hu/cikkek/47915
> 
>  
> 
> Maguk rendelhettek az adóként az Illyés Közalapítványtól kapott könyvek közül 
> 
> A székelyudvarhelyi városi könyvtárban hét székelyföldi könyvtár vett át
> könyveket, az Illyés Közalapítvány 2004-ben indított könyvtártámogató
> programjának keretében. Idén huszonnégy erdélyi könyvtár választhatott
> száznegyven magyarországi kiadó címlistájáról -- ugyanis ezúttal a könyvtárak
> maguk dönthettek a rendelésről. 'Magyarország ott van, ahol magyar könyvek
> vannak, ahol magyar kultúra van' -- mondta az átadáson Pomogáts Béla, az Illyés
> Alapítvány elnöke, aki -- helyreigazítva az Erdélyi Magyar Könyvtárosok
> Egyesülete elnökének, Kiss Jenőnek a köszönő szavait -- kijelentette: 'ez nem
> adomány, hanem adó, amivel a magyar állam tartozik a határon túli
> nemzetrésznek.' - F: okt. 17., http://www.ujkonyvpiac.hu/hirek.asp?id=2014
>  
> 
> 
> Egymillió magyarnak, ha akarná sem lehetne internete
> 
> Magyarországon a lakosság 89 százaléka olyan területen él, ahol már van
> szélessávú internet szolgáltatás -- mondta a Gazdasági és Közlekedési
> Minisztérium szakállamtitkára kedden Tihanyban. Egyed Géza a kétnapos Internet
> Hungary 2006 konferencia megnyitóján közölte: ugyanakkor körülbelül ezer
> településen mintegy 1 millió ember, a lakosság 11 százaléka nem jut internet
> lehetőséghez, s úgy tűnik, ezeken a helyeken a piaci szektor sem érdekelt az
> infrastruktúra megteremtésében, mivel alacsony népsűrűségi területekről van szó.
> - F: okt. 17., http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=145829
> 
> 
> 
> Több szerepben mutatták magukat a könyvtárak
>   
> A két hetes országos könyvtári programsorozat célja az volt, hogy többféle
> szerepben megmutassák magukat, mondta Liebhauser János a megyei könyvtár
> igazgatója a szombati régiós napon. Fodor Péter, a Szabó Ervin Könyvtár
> igazgatója szerint nem véletlen, hogy éppen Szekszárdon, a kultúrák
> sokszínűségének találkozási helyén zárul a rendezvény. - F: okt. 16.,
> http://www.tolnainepujsag.hu/index.php?apps=cikk&d=2006-10-15&r=1&c=550552
>  
> 
> 
> A jó egyetemi könyvtár is kell a versenyben
> 
> Bókay Antal, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese az egyetem
> nagyságában, méretében, hagyományaiban, kutató és tudományos bázisában,
> számítástechnikai és könyvtári hátterében látja a siker titkát. - F: okt. 14.,
> http://www.dunantulinaplo.hu/index.php?apps=cikk&d=2006-10-14&r=1&c=550445
> 
> 
> 
> Felnőttkorban a könyvtárosképzés 
> 
> Harminc éves a nyíregyházi könyvtárosképzés. Ebből az alkalomból tudományos
> emlékülésen idézték fel a kezdeteket a Móricz Zsigmond Megyei és Városi
> Könyvtárban hétfőn délelőtt, majd megfogalmazták a legfontosabb hétfői
> teendőket. - F: okt., 16.,
> http://www.szon.hu/engine.aspx/page/szon-article-detail-page/cn/szon-news-ed04-2
> 0061016-120015/dc/im%3Aszon%3Anews_special-szabolcs/ag/im-kelet
> 
> 
> 
> Újra régi pompájukban a szegedi könyvritkaságok
>     
> Egy nyári felhőszakadásban nagy veszteség érte a szegedi Somogyi Könyvtárat,
> hiszen több ritkaságnak számító kötet sérült meg a beázott épületben. Hosszú
> szakértői munkával sikerült a nagy értékű köteteket megmenteni, így ismét
> megcsodálható az 1664-ből való nürnbergi Nádasdy-mausoleum, és Bonfini 1600-ból
> származó, A magyarok története című írása. Az intézmény másfél millió forintot
> költött a könyvritkaságok restaurálására. A muzeális értékek megmentésén túl,
> tizenötmillió forintból lecserélték az épület elöregedett vezetékeit, és
> kijavították a tetőszerkezetet, hogy többet ne történhessen hasonló eset.  - F:
> okt. 12., http://www.uno.hu/news/story/222900
> 
> 
> 
> Könyveket kapott a magyar történelem tanszék
> 
> Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére -- a magyar állam
> támogatásával -- az Ungvári Nemzeti Egyetemen tavaly nyílt meg hivatalosan a
> magyar történelem és európai integrációs tanszék. A korszerűen felszerelt
> tantermek, a modern számítógépes osztály mellé csütörtökön a Kárpátaljai Magyar
> Oktatásért Alapítvány jóvoltából egy több mint 200 kötetből álló minikönyvtárt
> is kaptak az itt tanulók. - F: okt. 11.,
> http://www.karpatinfo.net/article33845.html
> 
> 
> 
> Községi könyvtárak, szolgáltatóhelyek   
> 
> A kistelepülések könyvtári ellátása, s jövőbeni változása került fókuszba azon a
> szakmai konferencián, melyet Zalaegerszegen, a József Attila Városi Könyvtárban
> rendeztek pénteken. Az összefogás a könyvtárakért programhoz illeszkedően került
> napirendre a Könyvtárak az esélyegyenlőségért -- 20 éves a zalaegerszegi
> könyvtári ellátórendszer című konferencia, melynek középpontjában a
> kistelepülésekkel való kapcsolat állt. - F: okt. 16.,
> http://www.zalaihirlap.hu/kultura_oktatas/20061016_kozsegi_konyvtarak___szolgalt
> atohelyek
> 
> 
> 
> 
> ::::::::::::::::::: EGY ÉVE KÖZÖLTÜK ::::::::::::::::::::
> 
> 
> Minőségbiztosítás az EU országainak felsőoktatásában 
> 
> EU-szerte javítaná a felsőoktatás minőségét az Európai Parlament. Egy múlt héten
> szerdán elfogadott jelentés szerint az oktatási intézményeket bizonyos
> szempontból úgy kell kezelni, mint a precíz technológiákat működtető, korszerű
> ipari üzemeket. Vagyis éppúgy minőségbiztosítási szabványoknak, rendszereknek
> kellene garantálnia a megfelelő színvonalat, mint a gyárakban az előírt
> minőséget.
> - F: 2005. okt. 17., http://hirtv.hu/?tPath=/kultura/oktatas/&article_hid=66836
> 
> 
> Kutatás és üzlet
> 
> Az európai tudósok, kutatók élen járnak a publikációk mennyisége és minősége
> terén, de hátul kullognak, amikor az ötletek megvalósításáról, üzleti
> hasznosításáról van szó. Magyarországon még az átlagnál is sokkal rosszabb a
> helyzet. Az NKTH a szellemi alkotások hasznosítása érdekében a kutatóhelyen
> foglalkoztatott közalkalmazottaknak a vállalkozásoknál, valamint a vállalkozások
> alkalmazottainak a költségvetési kutatóhelyeken végzett kutatási tevékenységét
> ösztönző támogatási rendszer kialakítása érdekében készített tanulmányt. 
> - F: a tanulmány olvasható: BOSS Magazin, 2005/okt. p. 54-65
> 
> 
> 
> 
> ::::::::::::::::::::::::::::: KISSZÍNES :::::::::::::::::::::::::::
> 
> 
> Lesz jobb az internet helyett? 
> 
> Egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben az egész emberiség ugyanarra a hálózatra
> csatlakozva kommunikál majd -- állapították meg az internet brit szakértőinek
> tanácskozásán. Elképzelhető, hogy az az internet, amit jelenleg használunk, öt
> év múlva egyáltalán nem létezik majd -- mondta el Nitin Desai, az ENSZ Internet
> Governance Forum (IGF) nevű szervezetének tagja az internet regulációjáért
> felelős brit szervezetek tanácskozásán a BBC beszámolója szerint. Pár év múlva
> sokkal több kínai és indiai tartalom lesz az interneten, mint angol nyelvű, és
> az igények is mások. - F: okt. 12.,
> http://www.hirtv.hu/?tPath=/tud-tech/&article_hid=119476
> 
> 
> 
> Office 2.0: szoftver helyett szolgáltatás?
> 
> A San Franciscóban tegnap megkezdődött Office 2.0 konferencián kirajzolódó kép
> szerint sok fejlesztő inkább egy internetkapcsolatban és online
> szolgáltatásokban képzeli az irodai munka jövőjét, a költséges telepítendő
> szoftverek helyett. - F: okt. 13., Prím Olnile,
> http://hirek.prim.hu/cikk/55225/
> 
> 
> 
> Informatikai szörnyszülött az Ügyfélkapu 
> 
> Nem biztonságos a magyar elektronikus közigazgatás zászlóshajójának, a
> kormányzati portálon elér-hető Ügyfélkapunak a használata -- állapították meg
> dolgozatukban Krasznay Csaba és Szigeti Szabolcs, a Budapesti Műszaki és
> Gazdaságtudományi Egyetem Informatikai Központjának munkatársai. - F: okt. 11.,
> http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=310371&place=hirlevel
> 
> 
> 
> Hét jel, ami arra utal, hogy karriered zsákutcába jutott 
> 
> Úgy érzed, hogy végérvényesen rád zárult munkahelyed kapuja? Amikor az egész
> napos robotolás után végre elhagyod az irodát, szinte fuldokolsz, mintha valaki
> elszívta volna előled a levegőt? Nem árt, ha idejében felismered a jeleket, és
> továbblépsz, mielőtt teljesen kiégnél. Tippek. - F: okt. 12.,
> http://hvg.hu/karrier/20061011karrier_zsakutca.aspx?s=20061012nl
> 
> 
> 
> Videofilmekben erősít a Google
> 
> A keresőcég a híreknek megfelelően felvásárolta a népszerű portált, amely
> némileg elkülönülve folytatja tevékenységét. Elemzők további szövetségek
> megkötésére számítanak a közeljövőben. A Google közleményben jelentette be, hogy
> 1,65 milliárd dollárt fizetnek ki részvények formájában, a YouTube pedig a
> felvásárlás ellenére is függetlenül tevékenykedik a jövőben, hogy megőrizze
> hírnevét és népes közösségét. A portál -- amely összesen mintegy 100 millió
> videót kínál megtekintésre -- várhatóan új funkciókkal egészül ki,
> bekapcsolódhatnak a Google hirdetései és keresőmotorja. A felvásárlással sajátos
> mozi-tévé vállalkozás jön létre, hiszen míg a YouTube-nak a Universal Music
> Group zenekiadóval klipek vetítésére, a CBS tévétársasággal pedig hírek,
> sportközvetítések és szórakoztató programok továbbítására van szerződése, addig
> a Google a Sony, a BMG és a Warner Music zenei klipjeit, sztárinterjúit
> nyomhatja reklámbevételekből finanszírozott, a felhasználóknak ingyenes
> tartalomszolgáltatásában. - F: okt. 10., http://www.sg.hu/cikkek/47762
> 
> 
> 
> Új Palm Treo okostelefon integrált Google térképekkel
> 
> A Palm új Treo okostelefont vezetett be, amely az USA-ban néhány héten belül
> kapható lesz. Az új mobiltelefon hasonló funkciókat tartalmaz, mint elődje, de
> több új jellemzőt is magába foglal a korábbinál kisebb színes házakban. A Palm
> biztosítja a Google térképek díjtalan letöltését a Treo mobiltelefonra. - F:
> okt. 15., Prím Online, http://hirek.prim.hu/cikk/55279/
> 
> 
> 
> A Google új partnere a Wisconsini Egyetem Könyvtár
> 
> A University of Wisconsin-Madison -- párban a Wisconsin Historical Society
> Library-vel -- a legújabb partnere a Google elektronikus könyvtári (Google Books
> Library) projektjének. (Ezzel a madridi egyetemi könyvtárral közelmúltban kötött
> megállapodás után együttesen már nyolcan segítik a Google-t.) A 7 milliós
> wisconsini választék különösen erős történeti és kormányzati dokumentumokban.
> Fontos tudni, hogy a GBL minden olyan kiadvány esetében, amelyeknél a szerzői
> jog elévült (lényegében az 1930 előtt megjelent művek), szabad és ingyenes
> letöltést és nyomtatást kínál az érdeklődők számára. (ref:. SP) - F: okt. 14.,
> http://www.library.wisc.edu/news/
> 
> 
> 
> Marika néni: Cini szinte mindent tud a könyvtárosi munkáról 
> 
> -- Két évig foglalkoztam Cinivel. Annyit mondhatok, hogy hatalmas önfegyelemmel,
> méltóságteljesen viselte a börtönéveket. Soha nem panaszkodott, mindig tette a
> dolgát. Sokat tanult idebent, szinte mindent tud a könyvtárosi munkáról, sőt még
> hímezni is megtanult, amire nagyon büszke vagyok -- újságolta Marika néni, a
> könyvtár vezetője. Pedig Cini életének legnehezebb időszaka volt, amikor
> bekerült. A szabályokat, a korai kelést nehezen szokta meg. Marika néni
> segítségével mégis otthonra lelt a könyvtárban. - F: okt. 12.,
> http://www.blikk.hu/Nyomtat_cikk.php?cikk=45909
> 
> 
> 
> 
> ::::::::::::::::::::: INFORMÁCIÓFORRÁSOK ::::::::::::::::::::
> 
> 
> 1956 eseményei 56 térképen és képen 
> 
> Egyedülálló történelmi atlaszt http://lazarus.elte.hu/1956/ készített az ELTE
> Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszéke az 1956-os forradalom 50.
> évfordulója alkalmából. Az atlasz segítséget nyújt, hogy az olvasható-tanítandó
> anyagokban szereplő eseményeket nemcsak időben, de "térben" is megismerhesse az
> érdeklődő. Az 1956-os forradalom eseményeinek 50. évfordulója megünnepléséhez
> közeledve feltűnő, hogy e témában milyen kevés térkép áll rendelkezésre a
> közművelődés és - ami még szomorúbb - az oktatás számára. Az elmúlt 50 évben
> nemcsak az emlékezet kopott meg, de megváltoztak a helyszínek nevei és maguk a
> helyszínek is (elég, ha csak a Széna tér környékére gondolunk, de néhány év
> múlva -- a nemrég lebontott -- Szabad Nép székház sem mond majd semmit). - F:
> okt. 17., http://www.mult-kor.hu/nyomtatas.php?article=15143
> 
> 
> 
> Ismerje meg a forradalmat -- az olvasók is építik (modell könyvtárak számára
> is)
> 
> A FigyelőNet az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójára saját mellékletet
> indít http://www.fn.hu/csatorna/314/56.php , melynek célja a megemlékezés
> mellett, hogy széles körben ismertté tegye a forradalom fővárosi és vidéki
> történéseit, és beszámoljon az emlékév eseményeiről. Az emlékév alatt oldalunkat
> folyamatosan bővítjük, ehhez várjuk olvasóink segítségét is. 'Külön köszönjük az
> 1956-os Forradalom Történetének és Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány
> munkatársainak, Topits Juditnak és Lux Zoltánnak, valamint az Országos Széchényi
> Könyvtár, Történeti Interjú Táránál Hanák Gábornak és Lukács Beának a honlap
> elkészítéséhez nyújtott segítségét.' - F: okt .17.,
> http://www.fn.hu/index.php?id=314&cid=146501&hirlevelkatt=2006-10-17
> 
> 
> 
> Megnyitott az MTV Online Piactér 
>  
> Az interneten is elérhetővé vált a Magyar Televízió kölcsönözhető színpadi
> bútorainak, kellékeinek, díszleteinek és jelmezeinek adatbázisa. 
> MTV Online Piactér néven nyílt meg a Magyar Televízió szcenika tárában található
> termékek interneten elérhető adatbázisa. Az oldal összegyűjtötte a közszolgálati
> médium filmezéshez vagy televíziózáshoz kölcsönözhető bútorainak, kellékeinek,
> díszleteinek és jelmezeinek adatait, valamint az MTV Archívumának
> közreműködésével készült, megvásárolható kiadványokat. - F: okt. 13.,
> http://www.mediainfo.hu/hirek/article.php?id=7919
> 
> 
> 
> SG.hu -- új arculattal
> 
> A SG.hu kiadó két ügynökség segítségével megújította internetes
> számítástechnikai szakportálját. Megújult arculattal és korszerűsített közösségi
> szolgáltatásokkal jelent meg az SG.hu Hírmagazin, amely kisebb átalakításoktól
> eltekintve hat éve használt arculatától vált meg. - F: okt. 13.,
> http://www.kreativ.hu/cikk.php?id=17128
> 
> 
> 
> Konferencia Tudásbank szolgáltatás az INFINIT Intelligence-től
> 
> 2006 második félévében indította el az BME-ITTK egyik spin-off cége, az INFINIT
> Intelligence Konferencia Tudásbank szolgáltatását, ami egy olyan újszerű
> tudástranszfer-technológia, mely az információs társadalom témakörében
> megrendezett nemzetközi tudományos konferenciákon megjelenő tudások
> rendszerezett kinyerését és a hazai IKT-szektorban történő terjesztését tűzte ki
> célul maga elé. Az egyes konferenciákról a téma szakértői készítenek strukturált
> beszámolókat, előre meghatározott sablon alapján. Megtekinthető jelentés pl. a
> Computers in Libraries rendezvényről is. - F: okt. 12., Prím Online,
> http://hirek.prim.hu/cikk/55205/
> 
> 
> 
> Népszerű az online orvosi szótár
> 
> Az oldal indulása, július vége óta több mint 33 500 keresést indítottak az
> orvosiszotar.hu, ingyenes online orvosi szótár oldalán. - F: okt. 12., Prím
> Online, http://hirek.prim.hu/cikk/55211/
> 
> 
> 
> Megújult a Figyelő 
> 
> Friss arculati elemekkel jelent meg a Figyelő 40. száma. A forma mellett néhány
> tartalmi elem is változott a gazdasági hetilapnál. Vizuális forradalomra nem,
> csak ráncfelvarrásra került sor a lapnál, amely megpróbál még jobban igazodni a
> nyugati trendekhez. A formai váltással egy időben több új rovatot is indít az
> újság, ezek közül a Társadalom+Trend heti rendszerességgel jelenik meg. A Sanoma
> Budapest Zrt. gazdasági lapjából a második negyedévben összesen 14690 darabot
> értékesítettek. A layoutjában és logójában is megújult újság célcsoportja a
> gazdasági értelmiség, a hazai közép- és nagyvállalatok munkatársai, a
> döntéshozók, valamint a gazdasági főiskolák és egyetemek hallgatói. - F: okt.
> 12., http://mfor.hu/cikk.php?article=30394
> 
> 
> 
> Pr-könyvek és könyvajánlások
> 
> A PRactice.hu-n http://www.practice.hu/ elindult korábban beharangozott új
> szolgáltatásuk: nemzetközi és hazai szakkönyvajánlás érhető el rajta. Kívánságra
> a könyvek beszerzésében is tudnak a honlap gazdái segíteni. - F: PRactice.hu
> 
> 
> 
> Itérkép a könnyebb tájékozódás érdekében
> 
> A címeken kívül a városi élet gócpontjait - boltokat, éttermeket, mozikat és
> közintézményeket is feltüntet az internetes információs térkép. - F: okt. 13.,
> Prím Online, http://hirek.prim.hu/cikk/55257/
> -- Hát; kár, hogy nem könyvtáros találmány... (MG)
> 
> 
> 
> 
> 
> IMPRESSZUM
> 
> A szerkesztők -- akik szívesen olvassák és megfontolják az Ön véleményét:
> Káldi Emese (kommunikációs tréner) mailto:emi22 at freemail.hu
> Mészáros Anikó (programvezető) mailto:meszaros.aniko at chello.hu
> Sonnevend Péter (Kaposvári Egyetem, könyvtárigazgató)
> mailto:sonnevend at mail.atk.u-kaposvar.hu
> Mikulás Gábor (információs és pr-tanácsadó) mailto:mikulasg at gmconsulting.hu
> 
> Feliratkozás az ékezetes vagy ékezetmentes hírlevélre: 
> http://hirlevel.swgy.hu/user/1/php/maileruser.php?mailer=1&action=regist
> 
> A szerkesztők a nem saját írású cikkek tartalmáért nem vállalnak felelősséget, 
> mindazonáltal törekednek a források gondos válogatására.
> 
> Kiadja: GM Consulting http://www.gmconsulting.hu/inf
> 
> Adatmódosítás: http://hirlevel.swgy.hu/user/1/php/moduser.php?id=280c917408cadd3d0c5e3d68823945212bf8c&n=5&mid=1
> Leiratkozás: http://hirlevel.swgy.hu/user/1/php/unsubscribe.php?id=280c917408cadd3d0c5e3d68823945212bf8c&n=5&mid=1
> 
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20061018/48ac7b1b/attachment.html>


További információk a(z) Katalist levelezőlistáról