fejugyek

[Pintér László]

Tisztelt Lista! 
Mindig megfogadom, nem szólok hozzá Mikulás úr provokatív írásaihoz.
Mikulás úr azonban mindig tartogat meglepetéseket a puttonyában, s jól
végzi munkáját, mert olyan módon tud fogalmazni, hogy az a magamfajta
egyre megfontoltabb öreget is föl/megrázza. Mostani írása megint
megmozgatta lusta agyamat: az ötlött eszembe, hogy a könyvtárosok
olyanok, mint a folyó közepén süllyedő hajó utasai: mindkét parttól
távol vannak már/még, és ráadásul mindkét oldalon krokodilok vannak az
úszók útjában.
        Mikulás úr jól tudja, a könyvtárügyben ma, "e-Magyarországon",
nagy reformokra van szükség. Az a part, ahonnan a könyvtárosok hajója
elindult, mert el kellett indulnia, a két-háromféle dokumentumtípus -
könyv, folyóirat, esetleg audiovizuális dokumentum - ilyen-olyan
színvonalú szolgáltatása -, tehát az a part, némi képzavarral, de most
jobb hasonlat nem jut eszembe, lejárt lemez. Aki nem szállt föl a
hajóra, az már ott is ragad a múltban. Ez tiszta képlet. Aki elindult,
de a süllyedő hajóról visszafelé úszna, azt felfalják a "krokodilok": a
múlt kedves melegséggel csalogató képeit visszasíró pusztulásra van
ítélve. Aki a másik part felé indulna, azt a ködök gátolják, nem látja
jól az irányt, csalóka fények villannak fel előtte: erre gyere, itt van
a menekülés útja. Aztán kiderül, hogy ott is csak krokodil van, az
esetleg átjutót meg különféle érdekcsoportok fogadják azzal az
elvárással, hogy csakis az ő árujukat, csakis az ő információikat és
csakis az ő rendszereikkel közvetíthetik majd a könyvtár(osság)ból
"átevező" informatikusok (?), akiknek ezután már csak halvány
emlékképeik lehetnek majd arról: milyen volt valaha a könyv és a
könyvtár. Illetve még azok sem, mert aki még emlékezni mer és azt
mondja: a régiből sem kellene mindent eldobni, azt visszalöködik a
vízbe, retrográd nézetek terjesztője, visszavágyódó széplélek  nem kell
ez nekünk, falják fel a krokodilok. 
        De miért süllyed a hajó? Miért ne juthatna át békében a túlsó
partra? Mert magyarok vagyunk, Magyarországon és az átjutás nekünk még
soha, sehova nem sikerült gondmentesen. Koppánytól Istvánig jutni éppoly
zavaros és veszélyes ügy volt, mint Kádártól. Meddig is? Itt van a kutya
elásva valahol. Tudtuk mindig, hogy menni kell, de túl sok irányt
mutattak nekünk, túlságosan is lángoló lelkű (ál)próféták, s az egy
irányba megfontoltan haladni szándékozó embereket (magyarokat) mindig
százfelé rángatták, "gyorsításra" kényszerítették. Így lett aztán a nagy
és örökös "haladásból", "fejlődésből" - szépemlékű hetilapunk a Magyar
Ifjúság egy futballról szóló cikke címének megfelelően: "lötyögés a
semmibe". Vagy: süllyedő hajó... De nem kell tovább menni errefelé, ezt
a történetet mindenki ismeri, aki nyitott szemmel végigélte az elmúlt
ötven évet, vagy olvasott igazi (nem marxista) történelemkönyvet. Csak
azért emlegettem a történelmet, mert félelmetesen azonos a nagy
társadalmi mozgással a kis réteg, csoport (vajon melyik meghatározás
felelne meg a marxista osztályelméletnek?), a könyvtárosság mozgása is.
Bátortalanul, zavartan, tétován elkezdett mozgolódni ez a pár tízezer
ember, s mire észbekapott, már különféle kihívások sürgették, s
különféle érdekcsoportok álltak az élére, akarták mutatni neki az
irányt. Én, hogy a sokfélének látszó irányzat között valamiféle rendet
vágjak, két nagy csoportot vélek felfedezni az önmagukat iránymutatónak,
vezetőnek kinevezők között. Egyik csoport a múlt konzerválásában
érdekelt (persze klf. "modern" szlogennel álcázva magát), mert a saját
kis hatalmi köreit akarja védeni, legalább a nyugdíjig, de ha lehet
tovább is, egy jó zsíros kis "sírig tartó" állás (tanácsos, főtanácsos,
címzetes ilyen-olyan) megszerzése érdekében. A másik csoport a
haladásnak, fejlődésnek nevezett homályos, ködös masszába burkolózva
megváltóként akarja átvinni a túlsó (?) partra a könyvtárosokat.
Természetesen úgy, hogy közben ő nyerjen a legtöbbet: a leendő, előbb
vagy utóbb mégiscsak megüresedő vezetői posztok (kihalás!) egyikét. Minő
meglepetés: nem fogok neveket írni. Annál már öregebb vagyok és
tapasztaltabb, semmint nevekkel dobálóddzak. De nem is kell. Az
őskövületeket mindenki ismeri. Nem is velük van baj igazán! (ld. -
megint - kihalás), hanem a prófétákkal. A sok közül nem látszik, ki az
igazi. Nem tudni, ki az, aki önzetlen, aki tényleg segíteni akar, aki a
jó utat mutatja. Itt viszont már neveket kell írnom, hogy világos
legyek. Én inkább hiszek a Moldován, Bakonyi, Horváth Domonkos, Kokas,
Tószegi-féle embereknek, akik valamit tesznek is a cél érdekében, nem
csak másokat küldenek, hajszolnak állandóan előre (és elnézést, ha
valakit - nyilván sokakat - kihagytam, de csak példákat villantottam fel
az érthetőség kedvéért, a teljesség igénye nélkül), szóval én inkább
hiszek az "ilyeneknek" mint a nagyon tisztelt, munkakedvéért,
kitartásáért általam csodált, de mindig kicsit gyanakodva figyelt és
néha érthetetlen Mikulás Úrnak, és kollégáinak, akik állandó hevülettel
mutatják a túlsó partot, az irányt, de akinek a szavaiból sokszor éppen
azt nem tudom kihámozni mégsem: mi vár ott ránk? Miránk, akik szeretnénk
haladni, de azért emlékezünk is. Miránk akik kicsit őskövületek vagyunk
(na, nem úgy, ahogyan az előbb jelezetem.), de azért szeretjük a modern
technikát, sőt, használjuk is. Miránk, akik mennénk is, de azt is
mondjuk: ácsi, kicsit lassabban, mert a nagy rohanásban megszüntetünk
mindent, ami emberi, amiért élni érdemes. Elfogynak a vizeink, az erdők
és az állatok - és itt maradunk majd egy csomó számítógéppel meg -
menedzserrel. A számítógép nem tud majd enni adni, tiszta vizet, tiszta
levegőt, élhető környezetet teremteni. A menedzser meg majd széttárja a
karját: bocs, tévedtem. De aztán hamar magához tér majd, s újult erővel
fog fölkiáltani: "van másíííííík"! s aki engem visz a vállán, aki nekem
adja az oxigénpalackjából az utolsó adag oxigént - annak majd megmutatom
a másik partot. Megint. Mert én tudom ám, hogyan lehet oda jutni! Eddig
is tudtam, csak félreértettek, nem jól hajtották végre, amit előírtam,
meg túl sok volt a hitetlen . és így tovább...
Tiszta szívből kívánom, hogy ne legyen igazam, ennél jobban ember még
nem szerette volna, hogy tévedjen, mint most én. Ezért kérem Mikulás
Urat és a menedzser barátait: figyeljenek már egy kicsit jobban a
süllyedő hajó mellett evickélő emberekre, s ne csupa olyan mentőövet
dobjanak feléjük, ami nem is biztos, hogy a kijutásban segít. Hanem
esetleg lefelé húzza őket.
Én magam nem várok mentőövre: megpróbálok dolgozni. Adott körülmények
között, remélhetően minden lehetőséget kihasználva, de úgy, hogy a
könyvtár könyvtár maradjon (egy kicsit legalább), az élet pedig . élet.
Még a túlsó parton is. Teszem, amíg tehetem. 

Mindenféle hosszas megfontolás nélkül, de őszintén és a megértésben, de
legalább a meghallgatásban bízva, kiváló tisztelettel:

Pintér László  

Pintér László
PTE PMMFK Könyvtár
7624 Pécs, Boszorkány u. 2. 
Tel.: 72/503-650/3904
Fax: 72/503-650/3932
E-mail: lapinter at witch.pmmf.hu