szulo anya

[Rohács Iván]

Kedves Kollégák!

A segítségüket kérem egy olvasói kéréshez. Anyák napjára
szeretné azt a (szerinte) verset, amelyben összehasonlítják
a szülőt és az anyát. Mi már mindent megnéztünk, ami
eszünkbe jutott, de olyan kevés az információ, hogy nem
boldogulunk vele.
Kérem a kollégák segítségét, hátha van valaki akinek ez a
kevés információ is elég.

Előre is köszönöm Boldoghné


Kedves Kolléga!

Ezt a kérdést kb. egy hónapja feltették a libinfo-nak is (korábban mit-hol),
a magyar könyvtárak internetes referensz szolgálatának is.
(http://mit-hol.oszk.hu/.) Megtaláltuk a választ, bár a műfaj nem vers,
szerintem erről lehet szó:

Forrás:

Zágon István: Az anya meg a szülő. Forrás: Zágon István: Minden másképpen
van. Bp. 1966. Magvető, 7-11. l.

A beszkennelt, felismertetett szöveg:

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti. De azért valahogy mégse
ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyárázzam csak ezt -,
mint amikor az ember azt mondja: állam, meg azt mondja: haza. A hazáért élek
és halok, az államnak adót fizetek. És annak ellenére, hogy adót fizetni
lényegesen könnyebb, mint meghalni, csodálatosképpen mégis rengeteg emberről
hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem
hallottam, aki lelkes örömmel fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával meg a szülővel is. A szülő
hivatalos kifejezés - az anya magánjellegű. A szülő minden, ami értelmet
jelent, erőt
és kötelességet - az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a
leggyönyörűibb gyengeség a világon.
Az anya meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek ez más
tulajdonságai nyilvánulnak meg a szülőben, mint az anyában.
Aki a harmadik szobából, csukott ajtókon át is meghallja, hogy a hathetes
kislánya sír, az az anya. Aki szeretne azonnal berohanni hozzá, és egy kis
jó langyos tejecskével elcsitíani azt a kis ártatlankámat - az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, kibontja, megnézi, vizteleníti, de soron kívül
egyetlen korty anyanektárt se juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az
orvosilag előírt étrendhez - az már a szülő.
Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyereknek fogzási fájdalmai vannak -
az az anya.
De aki csukamájolajat ad neki, hogy mennél hamarabb jöjjön ki mennél több
foga - az már megint a szülő. Altalában: aki képes arra, hogy a saját,
önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a szörnyű, dohosan
csúszós, ízetlen és mégis elbírhatatlan ízű kotyvalékot - az nem is lehet
anya. Az csak szülő lehet. Aki azonban ugyanekkor képes arra, hogy azt
mondja: nyönyönyö, jaj de jó, jaj de finom, és hősies elszánással a
szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában, maga is megkóstolja azt a
veszekedett csukamájolajat - az nem a szülő, kérem. Az már megint az anya.
Aki büszke arra, hogy az ő gyermeke már olyan nagy kisfiú, hogy az idén már
az első osztályba iratkozik - az a szülő. De aki az iskola megnyitásának
napján sírva kíséri el a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és
amikor először engedi be a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, mintha a fia
Dániel lenne, aki most lép be az oroszlánbarlangba - az már megint az anya.
Aki nappal  a gyereket, mert elszaggatta a nadrágját - az a szülő. De aki
azt a kis nadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg - az az anya. Aki
azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz? - az a szülő. De aki
fűnek-fának keservesen panaszodik, hogy annak a szegény gyereknek mennyi
rengeteget kell tanulni - az már megint az anya.
Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi - az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy
az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi már a szépet ennek vagy amannak
a kislánynak - az még mindig a szülő. De aki ugyanekkor nagyokat nyel, mert
úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkéből lelkedzett magzatát, és
tulajdonképpen legjobban szeretné a fia táncpartnerét, azt a kacér kis szőke
démonnövendéket megpofozni - az már megint az anya.
És mégis: az anyából lesz a jó anyós, a szülőből a rossz. Amely anyósi
állapot tart mindaddig, amíg meg nem születik az eLső unoka. És akkor valami
egész váratlan és meglepő dolog történik. Eltűnik a szülő, és eltűnik az
anya. Vagy mondjuk inkább: a kettö összeolvad, és nagymama lesz belőle. De
ez a nagymama se az anyára nem hasonlít, se a szülőre. Annyira nem, hogy
állandóan hadilábon áll mind a kettővel. A szülőt ridegnek tartja, az anyát
túlzottnak, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen száz
százalékosan: a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, és soha nem
lett volna anya. Mintha így született volna, ötven-egynéhány esztendős
korában, egyenesen nagymamának.

Tisztelettel:
Rohács Iván
irbib at oszk.hu