Az adótervezet

Kenyéri Kornélia kkenyeri at NEPRAJZ.HU
2004. Okt. 12., K, 20:03:20 CEST


Kedves Kollégák!
Október 9-i rádiómûsorban hallottam, hogy az adótörvény új tervezete 
szerint nem lehet felajánlani az adó 1 %-át majd könyvtáraknak és egyéb 
kulturális szervezeteknek, kivéve azoknak (említették OSZK), akiket a 
törvény erre kijelöl.
Úgy vélem, hogy a Kamara az egyik azon szervezet, amelynek ebben az esetben 
azonnal hallatnia kellene a szavát, az alábbi indokokkal:
1./ Sok könyvtárnak ez az 1 % az az alap, amivel önrészt tud pályázatokhoz 
hozzátenni.
2./ A Pü. Miniszter indoklása szerint túlságosan elaprózott pénzekrõl van 
szó: nos... egy párszáz ezer vagy annyi könyvbeszerzéssel sem rendelkezõ 
könyvtárnak a 20-30 ezer forint is pénz.
3./ Szintén a Miniszter szavai szerint, sok lehet ebben a csalás (vagyis 
ál-szervezet!): Olyan könyvtár, amelynek adószáma van, minden bizonnal LÉTEZIK.

4./ Állampolgárként úgy gondolom , hogy senkinek sem fogom adni az 1 
%-omat, ha nem magam választhatom ki, hogy mely intézménynek, szervezetnek 
kívánom odaadni. Imígyen nem érhetõ el az a cél, hogy központi intézménynek 
adjam, s ezzel mentesítsem az államot a fenntartási pénzelvonások 
felelõssége alól.

Vagy talán az a cél, hogy minél több 1 % továbbra is az állami 
költségvetésben maradjon vissza?

ELVÁROM A KÖNYVTÁRI KAMARÁTÓL, HOGY ELEVE ÉS ELÕRE TILTAKOZZON!

Kenyéri Kornélia
könyvtáros
az IKSZ egyik alapító tagja



További információk a(z) Iksz levelezőlistáról