<HTML><HEAD></HEAD>
<BODY dir=ltr>
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">
<DIV>Meghívó</DIV>
<DIV>A Friedrich Ebert Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a „Nemek közötti 
igazságosság Kelet-Közép-Európában” című regionális programja keretében 
megvalósuló kerekasztal-beszélgetésére, melynek ezúttal témája:</DIV>
<DIV>Nemek forradalma –</DIV>
<DIV>Teológiai és politikai csatatér Kelet-Közép-Európában</DIV>
<DIV>Franciaország, Lengyelország, Szlovákia – csupán néhány azok közül az 
európai országok közül, ahol tömeges politikai mozgósítás zajlik a nemek közti 
egyenlőségért folytatott küzdelem – vagy, ahogy ők hívják, a „gender-ideológia” 
– eddigi eredményei ellen. Februárban konzervatív és emberi jogi megközelítést 
alkalmazó nőszervezetek és csoportok képviselőinek részvételével vitát 
kezdeményeztünk a fenti jelenségről. A mostani kerekasztal-beszélgetés során 
szeretnénk elmélyíteni a párbeszédet a demokratikus társadalomban élő nők 
helyzetével foglalkozó társadalmi szereplők között.</DIV>
<DIV>Mit gondolnak a különböző szereplők azokról a kihívásokról, melyekkel 
társadalmi helyzetükből adódóan szembe kell nézniük a nőknek? Hogyan kell 
értelmezni az ún. „gender-ideológia” elleni egyre erősödő mozgósítást, amely 
gyakran radikális fundamentalizmus formáját ölti? Létezik-e minden szereplő 
által elfogadható „gender-minimum”? Hogyan léphetünk fel a gyűlölet és a 
kirekesztés ellen, hogyan állhatunk ki a méltóságért és a párbeszédért?</DIV>
<DIV>Tisztelettel meghívjuk Önt, hogy Franciaországból, Lengyelországból, 
Szlovákiából és Magyarországról érkező teológus és genderszakértő vendégeinkkel 
együtt megvitassuk a fenti, valamint a témával kapcsolatos további 
kérdéseket.</DIV>
<DIV>2014. június 19. 16:00-20:00</DIV>
<DIV>Helyszín: Hotel Mercure Korona</DIV>
<DIV>Budapest V., Kecskeméti utca 14.</DIV>
<DIV>Részvételi szándékát kérjük, legkésőbb június 16-áig jelezze az 
eszter.kovats@fesbp.hu email címen. Kérjük, hogy levelében tüntesse fel az Ön 
által képviselt szervezet nevét, és azt, hogy milyen minőségében képviseli a 
szervezetet.</DIV>
<DIV>Nemek forradalma –</DIV>
<DIV>Teológiai és politikai csatatér Kelet-Közép-Európában</DIV>
<DIV>Program</DIV>
<DIV>Moderátor</DIV>
<DIV>Dr. Pető Andrea, a Közép-Európai Egyetem Társadalmi nemek tudománya 
tanszékének docense, Budapest</DIV>
<DIV>16:00 – 16:20 Megnyitó</DIV>
<DIV>Kováts Eszter, projektvezető, „Nemek közötti igazságosság 
Kelet-Közép-Európában”, FES</DIV>
<DIV>16:20 – 17:00 Vitaindító előadások</DIV>
<DIV>A nemek közti egyenlőséggel és a társadalmi nemek elméletével kapcsolatos 
különböző teológiai álláspontok a Katolikus Egyházon belül</DIV>
<DIV>Perintfalvi Rita, Magyarországi Teológusnők Ökomenikus Egyesületének 
elnöke; elnökségi tag, European Society of Women in Theological Research; Bécsi 
Egyetem</DIV>
<DIV>Új feminizmus, katolikus szemmel</DIV>
<DIV>Deák Hedvig OP, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dogmatika 
tanszékének vezetője, történész, teológus, a magyarországi domonkos nővérek 
elöljárója</DIV>
<DIV>17:00 – 17:30 Kérdések, hozzászólások</DIV>
<DIV>17:30 – 18:00 Kávészünet</DIV>
<DIV>18:00 – 19:00 Esettanulmányok</DIV>
<DIV>A „gender-ideológia” elleni küzdelem a szlovákiai politikai térben</DIV>
<DIV>Barbora Holubová, szociológus, Munka- és családügyi Kutatóintézet, 
Pozsony</DIV>
<DIV>Vége a csatának? Észrevételek a „gender” ellen intezett konzervatív 
támadások gyökereivel és következményeivel kapcsolatban</DIV>
<DIV>Agnieszka Graff, Varsói Egyetem</DIV>
<DIV>A „gender-ideológia” elleni küzdelem a franciaországi politikai térben Soós 
Eszter Petronella, politológus, Franciaország-szakértő</DIV>
<DIV>19:00 – 20:00 Kérdések, hozzászólások</DIV>
<DIV>Állófogadás</DIV>
<DIV>Angol-magyar szinkrontolmácsolást biztosítunk.</DIV>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">Prof. Dr. 
habil. Andrea Peto 
D.Sc.<BR><BR>http://www.ceu.hu/profiles/faculty/andrea_peto<BR>Papers available 
at: http://ceu.academia.edu/AndreaPeto</DIV></DIV></DIV></BODY></HTML>