marc 20-i MINok-rendezveny - meghivo

chi chi at minok.hu
2005. Már. 11., P, 23:20:20 CET


MEGHÍVÓ
Tisztelettel meghívjuk Önt és érdeklődő családtagjait, ismerőseit, kollégáit
a “Március a Nőké - és a Férfiaké!” című
egész napos rendezvényünkre,
amely 2005. március  20-án, vasárnap kerül megrendezésre
a MINők, Magyar Internetező Nők Egyesületének szervezésében
az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium támogatásával.

Helyszín: Hotel Benczúr -  Díszterem + két kisterem
(1068 Budapest, Benczúr u. 35.)
Rendezvényünk mottója:
„Minden SIKERES FÉRFI mögött ott áll egy OKOS NŐ,
- és minden SIKERES NŐ mögött ott áll egy OKOS FÉRFI.”

Reméljük, hogy a rendezvényünk elősegíti majd a női és férfiszerepek újraértékelését, mindkét nem kölcsönös megbecsülését, együttműködését.
Rendezvényünk célja:
•       felkelteni az érdeklődést a nemi szerepek társadalmi nemi szempontú (gender) megközelítése iránt művészeti események és játékok segítségével is,
•       segíteni mindkét nemet a hagyományos nemi szerepeik átértékelésében.

Előadásokkal, az azt követő fórumokkal a női, férfi szerepek kutatásairól és ezek eredményeiről beszélgetünk érintve a nőnap történetét, illetve azoknak a házaspároknak az életét, ahol férfiak támogatták a feleségük nőjogi kezdeményezéseit.
Téma lesz az is, hogy a feminizmust mi hívta életre és milyen volt ez 100 évvel ezelőtt „testközelben”, s vajon terem-e ma feminista férfiakat a „magyar ugar”? Ezenkívül az is szóba kerül, mi a gender (társadalmi nem), mi hívta életre e szemléletet?
Fontos célunk még az, hogy játékos szerepcserékkel sajátélményűvé tegyük a két nem közti különbségek, különbözőségek átélését, valamint az abból adódó nehézségeket és szépségeket. Lesz önismereti játék is „Ön-Tükör” a nemi szerepeinkre címmel.
A különbözőség nemcsak a „nemek” között létező fogalom. Programunk során például vakokat, gyengén látókat sminkelni tanítunk, ezzel is megadva az esélyt a teljes női szépség, szépítés megéléséhez.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban előzetes jelentkezést kérünk
a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében.

További részletek a csatolt fájlokban találhatók:
 - jelentkezési lap,
 - az egész napos rendezvény tervezett programja.

Jelentkezési határidő: 2005. március 17. (csütörtök) éjfélig
Ahova a jelentkezések továbbíthatóak:
E-mail cím: eradics at minok.hu
Faxszám: 1 – 269-23-80
Postacím: MINők Egyesülete 1063 Budapest Szondi u.72.
Telefonszámok: 1 – 269-23-80, 30 – 677-19-52



További információk a(z) Gesth-l levelezőlistáról