EszterTaska hirlevel és feminista filmklub
peto, andrea
petoand at AXELERO.HU
2004. Okt. 11., H, 18:23:38 CEST
Október 24-én vetítjük újabb női filmünket, a Cirkóban. Utána a családon belüli erőszakról beszélgetünk meghívott szakértőkkel.
Felhívnám figyelmeteket egy másik programra is, amit ugyan - ezúttal - nem mi szervezünk, de ez a zene a mi szívügyünk is: a Szimpla Kertben hallgatott Ektár együttes ad koncertet csütörtök este kedvenc kultúr-helyünkön, a Nyitott Műhelyben (ahol meg a múlt áprilisi "Elmeséletlen történetek" felolvasóstünket tartottuk). Ha megfogott benneteket múltkor ez a varázslatos zene, gyertek el csütötökön!
Október 14. csütörtök 20.00 KONCERT
EKTÁR
A kortárs-improvizatív-kamarazenét játszó együttes 2002 őszén mutatkozott be a Győrfree zenei fesztiválon. Az együttes kompozícióit a balkáni, távolkeleti és afrikai zenekultúrák inspirálták, de a szigorúan szerkesztett darabokban a középkori zene, az európai népzenék és a kortárs zene hatásai egyaránt fellelhetők. A quartett különlegessége az énekhang, a nagybőgő, a gitár és a rezgőhúros keleti vonóshangszerek együtthangzásának köszönhető. Az Ek-tar indiai szó. Annyit jelent: egy húr. A négy muzsikus kifejezésben, melodikus variációkban, ritmikában igyekszik úgy összeolvadni, mintha valóban egy húron játszana. Közös lemezük Forró hangok címmel jelet meg tavaly ilyenkor.
A zenekar tagjai:
Benkő Róbert - bőgő
Tóth Evelin - ének
Kardos Dániel - gitár
Szőke Szabolcs - gadulka és sok más érdekes hangszer
Belépő díj: 600 Ft
NYITOTT MŰHELY
- sajátos kultúrház a Délinél -
1123 Budapest Ráth György u. 4.
Telefon: 21 40 676
muhely at axelero.hu www.nyitottmuhely.hu
Nyitvatartás: déli 12 órától este 11-ig.
Mindenkit szeretettel vár a házigazda: Finta László
Üdv,
Eszterek
Esztertáska Feminista Filmklub
2004.október 24. vasárnap 15.30-kor
Kiutak (Auswege), osztrák, 2003.
r: Nina Kusturica, 90 perc, német hang, angol feliratos.
Helyszín: Cirko-gejzír mozi (Budapest, V. Balassi Bálint u. 5-7.)
A jegy ára: 600 Ft
A vetítőterem kb. 50 személyes.
Három család, három férj. Az egyiknek legnagyobb mulatsága, hogy feleségét kizárja az erkélyre, meztelenül, a másik képtelen elviselni, hogy férfiak bámulják a feleségét, és a harmadik felesége félelmein szórakozik. Férfiak, akik idegösszeomlást okoznak családtagjaik számára, férfiak, akik a családi pokol aktív főszereplői, akik hatalmi játszmáikkal naponta teszik próbára feleségük türelmét, a három különböző korú és szociális helyzetű női főszereplőt. Vajon meddig kell férjeiknek megbocsátani, és mikor kell otthagyni őket? Persze szíve szerint mindegyik menekülőre fogná. De mint látjuk ez nem olyan egyszerű. Az érzelmi zűrzavar, a kiszolgáltatottság sokszor megakadályozza a cselekvést.
"Vajon mennyit tudunk arról, hogy mi történik a szomszéd lakásban? Olyan filmet akartam csinálni, amely bemutatja a titkolt és elfojtott valóságot."
(Nina Kusturica)
A film után a családon belüli erőszakról beszélgetünk.
Surányi Vera
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pls. confirm the acceptance of this message to petoand at axelero.hu
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Dr Peto Andrea
Associate Professor, University of Miskolc,
Director, Equal Opportunity and Gender Studies Center
Assistant Professor, Central European University,
Department of Gender Studies
Mailing address: 1148 Budapest Csernyus utca 74B Hungary
tel: 00 36-(06)- 209 292519
web: http://www.nextwave.hu/peto
http://www.ceu.hu/gend/Peto/index.htm
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
További információk a(z) Gesth-l levelezőlistáról